Római katolikus templom

A 18. században Barcs katolikus vallású lakossága istentiszteleteit az 1723 körül emelt kis fatemplomban tartotta. Ez az épület a mai Arany János Általános Iskola helyén vagy környékén állott, előtte haranglábbal. Az 1815-ben megtartott püspöki vizitáció jegyzőkönyve szerint:” Barcs helységben 92 évvel ezelőtt fából építettek templomot Keresztelő Szent János tiszteletére, mely minden pillanatban összedőlhet. Már tető alatt van a kegyúr, gr. Széchényi Ferenc jóvoltából 1814-ben szilárd anyagból épített szép tágas, a plébánia egész népét befogadó templom, melyre torony építését is tervezik.”
Széchényi Ferenc gróf, mint Somogy Vármegye főispánja és a Dráva-szabályozás királyi biztosa, az 1790-es évek végétől kiemelt figyelemmel kísérte mezővárosa sorsát. A mezőváros státusa, a növekvő lélekszám indokolttá tette, hogy az addig a babócsai plébániához tartozó barcsi katolikus hívek önálló plébániát és templomot kapjanak. A plébánia 1803-as megalapítását követően telket adományozott a mezővárosnak, hogy ott építsék fel (földesúri közreműködéssel) templomukat. Az elhúzódó ügyintézés és a területrendezési munkák miatt az alapkő lerakására csak 1814-ben kerülhetett sor. Javában épült már a templom, mikor 1816-ban leégett a düledező fatemplom, és még három ház. A templom nélkül maradt hívők és a földesúr is kész tények elé állíttattak, mielőbb be kellett fejezni az épületet. Végre 1819-re került olyan állapotba a templom, hogy használni lehetett. A homlokzaton lévő kronogramm ezt így örökíti meg: ”AEDES HAECCE DEI EXSTAT SANCTA IOHANNI”, azaz „Íme, Istennek e Szentegyháza Már Fennáll Szent János Tiszteletére”. A latin szövegben lévő, más színnel kiemelt betűk (kronosztichon) számértéke 1819-et ad, a befejezés időpontját. Ez azonban csak a templomhajóra igaz, mert a torony építése még további két évig tartott. A felszentelés a torony elkészülte után, 1821-ben történt meg. A sors úgy hozta, hogy az építtető ezt már nem érhette meg, Széchényi Ferenc 1820-ban meghalt. A templom mai formájában nagyrészt még az eredeti, klasszicista stílusjegyeket őrzi, bár az elmúlt csaknem két évszázadban többször is alakítottak rajta. A tető zsindelyfedését előbb cserépre, majd palára cserélték, sekrestyét toldottak hozzá. 1926-ban a hívek adományaiból kifestették a templomot, a budapesti Rincker öntödében pedig tíz és fél mázsás nagyharangot és egy kisharangot (1924) öntettek az 1916-ban hadi célokra elvitt harangok helyett. A középső harang 1948-ban készült. A belső berendezéshez csak Czövek Jenő plébánossága (1943-1954) alatt nyúltak hozzá lényegesen, ekkor azonban a főoltárt építették át teljesen.  A régi, Mauer Ignác által festett, Keresztelő Szent Jánost ábrázoló oltárképet eltávolították (1943), mivel a plébános megítélése szerint annak ábrázolásmódja sértette a hívek ízlését. Helyére Krisztus Király szobra került. A hagyomány szerint a leégett régi templomból kimentett kegytárgyak közül való a főoltáron álló két angyalszobor és az oltár két oldala felett elhelyezett Péter és Pál apostol szobor. Az első berendezési tárgyak közül az 1815-ben készíttetett keresztelő medencét ma is használják. Az átalakítással a templom és a plébánia dedikációja is megváltozott. Az erősen megkopott belső falfelületeket Horváth József plébánossága alatt (1954-1973) újrafestették, ekkor készítette el Maróti László helyi művésztanár a magyarországi szenteket ábrázoló freskókat. Az 1970-es és 80-as években többször is sor került külső tatarozásra, így ma is impozáns, megjelenésében harmonikus, környezetének hangulatát meghatározó épület, mely vallásos rendeltetése mellett egyre gyakrabban nyújt otthont világi rendezvényeknek, koncerteknek.